- Видео 917
- Просмотров 5 844 471
Győri Audi ETO KC - női kézilabda
Венгрия
Добавлен 4 мар 2016
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már ötalkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar Kupa győztes.
A felnőtt keretben számos hazai és külföldi sztár foglal helyet, s a klub vezetése a feltörekvő fiatal tehetségek képzésére is nagy hangsúlyt fektet az egyedülálló utánpótlás-bázisa adta lehetőségek kiaknázásával.
A csapat otthona a 2014-ben átadott Audi Aréna Győr, mely a zöld-fehér csapat szurkolói, csak úgy, mint a játékosok és edzők kedvelt terepe, ahol a mérkőzések alkalmával rendre nagyszerű hangulat kerekedik - ezt minden kézilabdabarátnak át kell élnie!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!
Iratkozz fel RUclips-csatornánkra:
ruclips.net/user/gyorietokc

K&H női kézilabda liga, 24. forduló, Győri Audi ETO KC–Vasas SC beharangozó - Bruna de Paula
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar Kupa győztes.
A felnőtt keretben számos hazai és külföldi sztár foglal helyet, s a klub vezetése a feltörekvő fiatal tehetségek képzésére is nagy hangsúlyt fektet az egyedülálló utánpótlás-bázisa adta lehetőségek kiaknázásával.
A csapat otthona a 2014-ben átadott Audi Aréna Győr, mely a zöld-fehér c...

Просмотров: 1 454
Видео
🟢⚪️ A száztizedik összecsapás pillanatai
Просмотров 9529 часов назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
Edzés: …hogy az ERŐ legyen velünk! 💪🏻
Просмотров 2,6 тыс.16 часов назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
K&H női kézilabda liga, 22. forduló, Győri Audi ETO KC-Ferencváros beharangozó - Per Johansson
Просмотров 10 тыс.19 часов назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
“A jó cselekedet nem vész el a világban és egyszer visszatér hozzád.” 💚
Просмотров 86921 час назад
🙏🏻 Köszönjük az adományaitokat a Győri Állatmenhely kis árvái és az ott dolgozók nevében is! Ti vagytok a legjobbak! 🫵🏻 #greenfamily #csakazeto #hajraeto #hajragyor #eto #gyor #noikezilabda #audihungaria #tippmix
🤝🏻 Kéz a kézben a legnagyobbakkal, ennél kevés inspirálóbb dolog van a sportban🤾🏼♀️
Просмотров 1,2 тыс.День назад
Fekete Kitti és a Kozma Adél - Kozma Bernadett edzőpáros U8-as és U9-es csapatának kicsinyei kísérték be a szombati meccsen a játékosokat. Azt az izgatottságot és várakozást, amit ezeken a kislányokon láttunk, muszáj volt nektek is megmutatnunk. 🤩 🙏🏻 Köszönjük, hogy vállalták ezt a feladatot, reméljük sokukkal találkozunk később is a világot jelentő pályákon. 💚 A Győri Audi ETO Kézilabda Club M...
▫️HIT ▫️ERŐ ▫️SZÍV ▫️AKARAT 💚 ETO
Просмотров 3,5 тыс.День назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
💚 Az ETO-család egy igazi közösség
Просмотров 4,6 тыс.14 дней назад
Ti a barátaink, harcostársaink, támaszaink, a legfőbb szövetségeseink vagytok. A sikereink Nélkületek elképzelhetetlenek lennének, mindenben ott vagytok, amit csinálunk, amit elérünk. 🤗 Öröm, mámor, extázis - csak Együtt vagyunk erősek! Köszönjük a narrációt és a gondolatokat szurkolónknak, Horváth Fanninak! 🙏🏻 A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeg...
EHF Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés, Vipers Kristiansand beharangozó - Kari Brattset Dale
Просмотров 6 тыс.14 дней назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
🚕 Ádám Julcsi biztosan egy örök emlékkel gazdagodott - ezúttal Kari ült be a volán mögé
Просмотров 12 тыс.14 дней назад
💚 Az ETO-család attól is működik jól, hogy a “nagyok” figyelnek a “kicsikre”, fogják a kezüket, amikor kell, és inspirálják őket a legjobb teljesítményre. 🤗 Kari, csapatkapitányként és a magánéletben is maga a gondoskodás, a törődés. Ezt láttuk akkor is, amikor Julcsit edzésre vitte. És még feliratozni sem kellett a videót, csodásan beszél magyarul. 😍Tartsatok velük Ti is! A Győri Audi ETO Kézi...
EHF Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Vipers Kristiansand beharangozó - Silje Solberg
Просмотров 8 тыс.21 день назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
Dolgozz keményen, játssz keményen! 💪🏻
Просмотров 95421 день назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
Hello, Lányok! 🤗
Просмотров 4,1 тыс.21 день назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
K&H női kézilabda liga 19. forduló, Győri Audi ETO KC-Kisvárda beharangozó - Rinka Duijndam
Просмотров 9 тыс.28 дней назад
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar ...
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Kiss Éva
Просмотров 3,7 тыс.Месяц назад
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Kiss Éva
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Petróczi Viktória
Просмотров 758Месяц назад
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Petróczi Viktória
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Pigniczki Krisztina
Просмотров 3,1 тыс.Месяц назад
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Pigniczki Krisztina
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Bordásné Horváth Marianna
Просмотров 901Месяц назад
❓Mi van veled❓- akit kérdeztünk: Bordásné Horváth Marianna
Győr, Ulseth, Debrecen. Párizs? - a Győrben készülő magyar válogatott edzésén jártunk
Просмотров 6 тыс.Месяц назад
Győr, Ulseth, Debrecen. Párizs? - a Győrben készülő magyar válogatott edzésén jártunk
❓Mi van veled❓sorozatunk annyira sikeres volt, hogy arra gondoltunk, folytatjuk
Просмотров 10 тыс.Месяц назад
❓Mi van veled❓sorozatunk annyira sikeres volt, hogy arra gondoltunk, folytatjuk
🚕 Farkas Júlia nagy örömmel vállalta ezúttal a taxis szerepét, hiszen ő vitte el Lucát edzésre.
Просмотров 25 тыс.Месяц назад
🚕 Farkas Júlia nagy örömmel vállalta ezúttal a taxis szerepét, hiszen ő vitte el Lucát edzésre.
K&H női kézilabda liga 18. forduló, Kozármisleny - Győri Audi ETO KC beharangozó - Ana Gros
Просмотров 7 тыс.Месяц назад
K&H női kézilabda liga 18. forduló, Kozármisleny - Győri Audi ETO KC beharangozó - Ana Gros
🤜🏻🤛🏻 Az új vezetőedző első edzése - a szavak helyett beszéljen a videó
Просмотров 31 тыс.Месяц назад
🤜🏻🤛🏻 Az új vezetőedző első edzése - a szavak helyett beszéljen a videó
K&H női kézilabda liga 17. forduló, Győri Audi ETO KC - Praktiker-Vác beharangozó - Linn Blohm
Просмотров 5 тыс.Месяц назад
K&H női kézilabda liga 17. forduló, Győri Audi ETO KC - Praktiker-Vác beharangozó - Linn Blohm
K&H női kézilabda liga, 23. forduló Alba Fehérvár beharangozó - Győri -Lukács Viktória
Просмотров 2,3 тыс.Месяц назад
K&H női kézilabda liga, 23. forduló Alba Fehérvár beharangozó - Győri -Lukács Viktória
K&H női kézilabda liga, 20. forduló Moyra Budaörs beharangozó - Sandra Toft
Просмотров 10 тыс.2 месяца назад
K&H női kézilabda liga, 20. forduló Moyra Budaörs beharangozó - Sandra Toft
💚 Ez a CSAPAT, ez a STÁB, ez a TÁBOR a legerősebb falon is képes átmenni a SIKERért! 🏆
Просмотров 2 тыс.2 месяца назад
💚 Ez a CSAPAT, ez a STÁB, ez a TÁBOR a legerősebb falon is képes átmenni a SIKERért! 🏆
🔴 ⚪ 🟢 🔴 ⚪ 🔵❤🤍💚❤🤍💙🤾🏼♀
🔴 ⚪ 🟢 🔴 ⚪ 🔵❤🤍💚❤🤍💙🤾🏼♀
💚💚 Hajrá ETO
Bármi lesz az eredmény, az ETO-nak a BL final-4 a legfontosabb most. Pillanatnyilag jobb csapatnak tűnik, mint a Fradi, de a régi ETO-tól még messze vannak. Hajrá mindkettő Zöld-fehér.
Csak az ETÓ gyerünk csajok 💚💚💚
❤❤❤Mikor látod az örömöt, boldogságot ezeken a csöppségeken egy edzés-mérkőzés alatt, akkor rájön az ember mi az élet értelme, mik is az igazán fontos dolgok...
💚💚👍
❤❤❤
Szep volt lanyok, var a finále .Hajra ETO!!! 👍👍👍👋👋👋💚💚💚
💚💚
ratalics
Ennyi rosszarcú embert régen láttam !!! HAJRÁ FRADI !!! FU,.C,.K ETO !!! HAHAHAHAHAAAAAAAAAAAAAHHHH!!!!!!
Megérdemled VIKING kézis CSAJSZI !!!!!!!
Istenem, olyan rég volt, hogy nem is igaz. Gratulálok, még kívánok újabb harminc évet az ETO - nál!
Hajrá ETO !💚💚🤍🤍❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Hajrá ETO! Hajrá Csajok! ❤❤❤
Hajrá ETO! Gyerünk csajok 💚💚💚
I ❤ you Kari! 🔴 ⚪ 🟢 🔴 ⚪ 🔵❤🤍💚❤🤍💙
While I watched this, I realized , I should do more to become a better person. I loved it, thank u Kari, you're trully inspirational! Hajrá Győr, and best of luck for the both of you
Mint Fradista ez szép...Honnan tudja a sima libát???
Karin annyira aranyos vagy ❤
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤💚💚🤍🤍❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Kari❤ ez fantasztikus. Nagyon örülök hogy ilyen hibátlan a magyar nyelv ismerete. Gratulálok ❤️💚❤️
Tündéri videó !!! Nagyon szépen köszönöm , köszönjük !!! KARI = VIKING HANDBALL QUEEN !!! Mellesleg HIHETETLEN , ahogy löki a rizsát MAGYARUL , ezerrel !!! Ezzel is megtisztel minket !!! Nagyon OKOS és ÜGYES , fantasztikus EMBER !!!
Kari csupa szív játékos, remek kapitány, csodás anya, szerető társ, nagyszerű EMBER, s még szép is! Lehet nem szeretni? 💚💚💚
Ķari draga,nagyon kellemes meglepetes, szerintem a vilag legjobb bealloja vagy es leszel remelem meg sok-sok evig az Eto-ban.
Hajrá Györi ETO lányok.🍀🍀🙏🙏❤️❤️🥰🥰💚💚💚
Gratulálok Kari ! A nehéz magyar olyan jól megy mint a beálló játék !
Szerintem azért a világ legjobb beâllój még kicsit elnyeli a szóvégi hangokat, de Santi már perfekt ugat a magyar kutyákkal együtt. 😊
Van egy nagyon rosz eloerzetem,iden 2024-ben sem a lanyok sem a ferfiaknal nem lesz magyar csapat a kezi Final 4-on.
Remeljuk sikeres lesz a kirandulas.
Hajrá ETO gyerünk csajok 💚💚
Ez aranyos volt !!!
Hajrá Etó💚💚
Hajrá ETO! Hajrá Rinka!💚💚🤍🤍💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Hajra ETO!!
Hajrá ET!O
Hajrá ETO gyerünk csajok!!💚💚
Hajrá ETO💚💚🤍🤍🔥🔥
Viki gyönyörű vagy ❤
Hajrá ETO.
Hajrá ETO 💚💚
Nagyon jó .
Én németül tanulnék tőled Nada❤️
💚 Hajrá ETO 💚💚
Hajrá Stine Hajrá Nada❤
I love you 💓💘💓💘 virounica
milyen szép mosolygos kedves és intelligens
Úristen de gyönyörű szeme van Julcsinak, cuki mosoly, arany haj szép fogak. Szépen beszél angolul
Pchnuhngokl❤❤❤😮 0:55
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Gyor-Moson-Sopron Megye: Gyor Audi FTC Noi Kezilabda Sportegyesulet Sportklub Sport Gyor 2024........❤❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊😊😊😊